2015. május 27., szerda

Rehab Critical Mass beszámoló

A Stephen Hawking munkacsoport beszámolója

Május 17-én részt vettünk a Rehab Critical Mass sokakat vonzó rendezvényén, amelynek célja az volt, hogy jobb életkörülményeket érjen el sérült társaink részére.
Kora délután néhányunk átvonult az összegyűltekkel a Clark Ádám térről az Erzsébet térre, ezzel is hozzájárulva a kritikus tömeghez, közben színes lufikat eregettünk, ünnepeltünk. Néhányunk pedig közben látássérült fiatalokat kísért az Erzsébet téri programokra az Értelmes Életért Alapítvány otthonából indulva. Megismertük egymást, beszélgettünk, sétáltunk, koncertet hallgattunk, bringóhintóztunk, és hagytuk, hogy a fiatalok megtanítsanak minket arra, hogyan kísérjük őket. Máig nem tudjuk, honnan tudták néha egy lépéssel előbb, hogy lépcső következik -számukra ismeretlen terepen-, és hogy hogyan tudtak reagálni minden rezdülésünkre. Szép élmény volt velük lenni.
Hazakísértük őket, közben pedig csapatunk egy része már három mozgássérült fiatallal fedezte föl az Erzsébet téri standokat, játékhelyszíneket. Velük együtt koccintott a csapat az első közös akció örömére, és egy-két pohár sör után még buliztunk is együtt a színpad előtti tömegben - ha már véletlenül úgyis épp Republik koncert volt. Egy kis óriáskerekezés is belefért, aztán ketten közülünk segítettek a Nem Adom Fel Alapítványnak visszavinni a bringóhintókat a Margitszigetre - ami fölért egy spinning edzéssel, csak ezt ingyen adták. A "vendégeink" szereztek aláírást a Rebuplik tagjaitól, aztán szemetet szedtünk - mozgássérült és nem mozgássérült koprodukcióban. Végül hazakísértük a fiatalokat, ami meglepően kalandosan alakult, de éjfél körülre mindannyian hazakeveredtünk, és még másnap is dolgoztuk föl a sok eseményt.
Klassz embereket, nagyszerű szervezeteket ismertünk meg aznap, élményekkel gazdagodtunk - és reméljük, másokat is gazdagítottunk - , átléptük pár határunkat, és mi, mint csapat is épültünk. Várjuk a következő RCM-et, ha minden igaz, csak őszig kell kibírni.